Rendszerátállási tanácsadás kkv szektorban
Egy informatikai tanácsadással foglalkozó magyar vállalat elnyerte ugyan egy projekt vezetését logisztikai ügyfelénél, de nem rendelkezett megfelelő szakértelemmel vezetési és szakértői feladatok ellátására adatáttöltési és rendszerátállási területen. Ehhez keresett partnert.

Módszer
Az ügyfél kívánságának teljesítéséhez a következőket használtuk:
adatáttöltés: Morihana készítette a módszertant, melynek mentén a régi rendszerekből az újonnan bevezetendőkbe töltötte az ügyfél mind a törzs-, mind a tranzakciós adatait.
átállás: Morihana dolgozta ki és hajtatta végre az átállási ütemtervet, melynek mentén az ügyfél több központi és vidéki telephelyét sikerült átállítani az új rendszerekre.
Eredmények
Ügyfelünk számára sikerült olyan terveket készíteni, illetve a próbák során olyan tanulási módot lehetőséget biztosítani, melynek révén képes lehet a további telephelyeinek az új ERP és tranzakciós rendszerekre való átállásra.
Kapcsolódó esettanulmányok

Gyári IT audit egy magyar középvállalatnál
Egy informatikai tanácsadással foglalkozó magyar középvállalat bár rendelkezett kapcsolatokkal egy hazai gyógyszergyárban, nem volt meg a szükséges szakértelme a megrendelőnél elvégzendő IT biztonsági ellenőrzéshez. Ehhez keresett partnert.

Tudatos szokások vikingeknek
Korábban készült egy pszichológia-jellegű magyar társasjáték, a kapcsolatépítés, kötetlen beszélgetések segítése és a nyelvtanulás támogatására. Az országos sikereket követően a feltalálók nemzetközi terjeszkedési lehetősé után néztek.